Vörös foltok a lábujjakon mintha cipővel dörzsölnék
Jöjjön, jöjjön! És már kint voltak a gangon. Hullámos fehér hajú matróna fakóbarna bársonyruhában, vállán tépett szőrű fehérróka, karján szatyor.
GULÁCSY IRÉN: FÖRGETEG
Állt és énekelt oly sértődötten, mint aki mélységesen lenézi a házat és a lakókat. Egy dalt se énekelt végig, a közepén abbahagyta, fölszólt. Tekintélyes orra érzékenyen megremegett. Ő pedig mintha nem is törődne vele. Szukitsné feljött, a szatyrot letette a konyhába, aztán bevonult a szobába. Fejét kissé hátravetve leült, puha, kövérkés ujjaival rókáját simogatta.
Gábor is felsóhajtott. A sárgahajú úgy állt mellette, akár egy szolgáló. Kompótot hozott, külön kis tányérkán süteményt. Állt és várt, talán valami utasításra. Jó állás, rendes lakás, színház, mozi, kérem, mi kell még? De engem elüldözött, elmart az édes gyerekemtől! Szereti a férjét, mit tehet? Olykor elmegyek hozzá, ha tudom, nincs otthon az ura. Néha meg énekelek az udvarukon. Ez a bosszú. Sándor kirohan a gangra. Persze kicsődül a ház.
Sándor lenyargal az udvarra, körülöttem táncol. Gábor hallgatott és mintha feloldódna az álmos délutáni csöndben. Zsongott körülötte a kis szoba, Szukitsné meg a sárgahajú belepottyanva a homályba.
Kitágult a szoba, a házat lehetett érezni a lakókkal, az utcát, a teret a kopár őszi fákkal. Aztán megint Szukitsnét hallotta, akárcsak egy alkonyodó erdőből szólna — vízmosás szélén, körülötte nedves, elhullott levelek. Nem jöttek közelebb, csak álltak az ajtónál és Gábor nem is tudta, valóban ott vannak-e, vagy csak ő képzeli.
Hirtelen felállt Szukitsné. Még átmegyek ide a Lambertékhez, uzsonnára várnak.
Az átváltozás by Franz Kafka (Audiobook)
Szukitsné eltűnt a sárgahajúval. Azok ott ketten az ajtónál még mindig nem mozdultak. Aztán a postás előrelépett oly mosolytalan arccal, akár egy hivatalos közlöny. Ön bizonyára az új albérlő. Tehát sikerült megegyezni? Helyes, kérem, igazán örülök. Itt nyugton lesz, nálunk senki se zavarja. A feleségem talán kicsit sokat beszél, de egyébként minden tekintetben… Péter, gyere ide!
Körbenyírt szőke haj, két élénk, figyelő szem. Úgy nézett Gáborra, mintha már régen ismerné. A matrózruha kopottas plasztronjából meghatóan emelkedett ki sovány nyaka. Tömpe ujjain a körmök tövig lenyírva és Gábor szinte látta, amint egy levelet ír kusza, gyerekes betűkkel: jól megy sorom… — Mintha ezt a gyereket látta volna leszaladni a lépcsőn féllábon ugrálva, átfutni a kocsiúton spirituszosüveggel, állni és várni az üzletben, a pénzt halkan, türelmesen a pulthoz kocogtatva.
Péter átment a másik szobába és egy kétpengőssel jött vissza. Tessék, tedd el, aztán menj moziba. Gábor hátradugta a kezét. Közben visszajött az anya, meggyújtotta a villanyt. Ernő, igazán leültethetnéd az urat. Odajár Málik úr is, majd meg tetszik ismerni.
Fuvaros az utcában, kicsit nagyhangú, de azért… Péter! A fiú kiszaladt Gábor mellett, úgy futott a lépcsőn, mint egy kedves kis kölyökkutya. Még nyáron volt, az ablakból láttam. Kövér ember, fehér ruhában: — nagy hajó. Jött és énekelt, aztán a rendőr ráordított.
GULÁCSY IRÉN: FÖRGETEG
Ő pedig széttárta a karját és csak bámult. Mondott valamit, a rendőr még dühösebb lett és aztán… — Jó, jó, otthon elmondod. Az úttest közepén álltak, fölöttük az utca egyetlen villanykörtéje.
- Может быть, он, Олвин, еще будет здесь, чтобы встретить его, но даже если нет, он все равно был вполне удовлетворен своим решением.
Éles, erős fény hatolt be a Körútról, reklámbetűk kölcsöncsillogása. Valahol kinyílt egy ablak. Hallani lehetett a cipője csattogását.
És a férfi érezte, hogy egyedül van. Buta érzés — hát nem egyedül vacsorázik évek a lábakon sűrű piros foltok melegen fájnak Az abroszon ugyanazok a szerény pecsétek, széttördelt fogpiszkálók, és a friss újságok is mintha tízévesek lennének.
Péter, Brózik Péter… Nem igaz, csak az apád Brózik, te nem! Mert hiszen akkor meg kéne ráncosodnod, kopaszodnod és felhúzni a könyökvédőt. Nos hát akkor a Kék Pipa a sarkon! Előtte — a zongorán — egy pohár sör, olykor belenyalt, aztán tovább kalimpált. Vézna, meggörbült hátával fáradt lovasra emlékeztetett. Hirtelen belevágott a zongorába oly elkeseredetten, mintha el akarna vele száguldani.
Gábor végigment az asztalok között egy madárfejű pincérrel. A pincér kinyújtotta a kezét. Két szürke arcú nő egyszerre nézett Gáborra, aztán lekonyult a fejük.
Adagolás és beadás A kezekben és a lábakban lévő kukoricák - egy nagyon kellemetlen jelenség, amely megakadályozza a gyaloglást és a szokásos munkát, kellemetlen érzést és fájdalmat okoz, megrongálja a bőr megjelenését.
Széles, vörös arc emelkedett fel és beleordított a füstbe. A zajból egy akadozó hang emelkedett ki. Semmi zavarás, micsoda beszéd?! Majd megmondom, mit rendeljen, Sanyikám, hozzon az úrnak… És Gábor már egy szőke bajuszos férfi mellett ült.
A cikk orvosi szakértője
Heltai Pali bácsi vagyok! Te is igyál, hallod-e?
Gábor csak most vette észre azt a vékony kis emberkét az asztal végén. Előtte papír és úgy írt, akár egy rágcsáló mókus. Szabályszerűen felemelte a poharat, ivott, mintha ez is az íráshoz tartozna, aztán megint visszasüllyedt. Sárgaruhás, ragyogó fekete hajú nő ment el az asztal előtt, egy pillanatra megállt. A szőkebajuszos felállt, mint egy vidéki közjegyző. Bemutatjuk új barátunkat… Feri, Ferikém… — kiáltotta a zongoristának — valami szépet, drága fiam!
A sárgaruhás nő továbbment, szinte úszott a füstben. A szőkebajuszos leesett a székre. Jól van. Egy pillanatra csönd lett, csak a ceruza kopogása hallatszott az asztal végéről. A tanár úr bort töltött a poharakba. Egy gall vezér, de hogy melyik?
Hát nem igaz, Heltai Pali bácsi?! Hanem mondok valamit és nem bánom, ha meg is haragszol, tanár úr: én ezt a Sárikát… De akkor Heltai Pali bácsi megfogta a karját. Az hátradűlt a széken, tenyerét végighúzta az arcán.
Gábor ivott és a pohara mindig töltve volt. Bólogatott, aztán a hangját hallotta, mintha énekelne. Egy pillanatra a sárgaruhás nőt látta az asztalnál a tanár úr mellett, aztán két gyulladásos szem: — Nos, uram, elég volt, elég volt az írásból, nem embernek való.
Ha megengedi, J. Watson, igen, igen, J. Watson, több füzetes regény szerzője. Nem kell szégyellni! Mégiscsak más, mint Habaczeller Jenő. Ki kíváncsi Habaczeller Jenőre a Rottenbiller utcában? Holnapra be kell fejezni, és még a fele hiányzik.
Máté Előmondom itt az olvasónak azt az esetet a Mihállyal, amit már amugyis tud. Mihály csakolyan ember volt mint sokmás, aki a keze után él. Nincs ezeknek külsején semmi megjegyzésre méltó. Szürkék ők, mint a lábakelt rögök, melyekből kigyőzködik a maguk mindennapiját.
Hazamegyek, beesek az ágyba. Rendben van, a feleségem nem szól semmit, az az áldott asszony. De az ágy mellé teszi a vekkert. Két óra múlva berreg… tovább írni vizestörülközővel a fejemen!
Már két napja bent vannak, nem lehet tovább, nem lehet! A múltkor egyszerűen befalaztam a nőt, de az más volt. Watson ivott. Hátradűlt, kigombolta a mellényét, vörös homloka pedig mintha már várná a vizes törülközőt.
Gábor már csak egy-egy ugráló vonalat látott az arcokból. És akkor egy rég elfelejtett név merült fel benne, aztán az arc. Szél vágott mellettük, alakok futottak, a távolban kócos fák és az arc, a lány mozdulatlan arca szinte szállt a két tenyere között.
Lehajolt hozzá, a félig lehunyt szempillák megremegtek, érezte a leheletét. A fák meghajoltak a szélben. Védjük a dombot, ha kell, az utolsó emberig.
Vörös foltok a lábujjakon mintha cipővel dörzsölnék, parancs! Felállt, mintha zsinóron rántották volna. Egy darabig belemeredt a füstbe, aztán elindult, — oly elszántan, mintha többé meg se állna. Valaki utánaszólt. Új, ismeretlen tájak merültek fel. Fehérkötényes férfi két hatalmas kondér között, állt és nézett, mintha most látna először embert.
Egy fazékban gőz visított. A fehérkötényes előrejött. Szelíden, határozottan megfogta Gábort és egy diszkrét kis barna ajtóhoz vezette.
Az ajtó kicsapódott.
Testes, zsíros képű pofa nyomult elő nagy szuszogva. Odabent vörös foltok a lábujjakon mintha cipővel dörzsölnék rajzolt kör, abban írás. A döngicsélés és a telefirkált fal… — állati nyomorult magány. Hát nincs senki, senki? Olyan hálás volt ezért a pár szóért. Nem látott senkit, de tudta, hogy valaki van mellette. Valahonnan elomló, bánatos hangok, nyögés, mintha a sivatag közepén ülne valaki.
Aztán csak az ajtó nyikorgott.
